Kiadó Körösparti Nyaralók vízparti nyaralók, vendégházak

+ hirdetésfeladás

Erzsébet Vendégház

Erzsébet Vendégház Gyomaendrőd, 4 szoba 18 férőhely

frissitve: szept.21
további képek ▸

Az Erzsébet egy teljes felújításon átesett nagypolgári ház a Gyomai Termálfürdő bejáratától 150 méterre, az Erzsébet liget szívében. A vendégház 4 vendégszobával rendelkezik, melyek a ház közösségi ebédlőjéből nyílnak.

A ház felszerelt konyhával van átadva vendégeinknek, mely teljesen gépesített. hűtő, fagyasztó, mikro, szagelszívó, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, automata mosógép, stb. A ház egy időben csak egy csoport számára van kiadva. A ház bejárata egy rusztikus fedett teraszról nyílik. Ezen a teraszon van lehetőségük vendégeinknek a dohányzásra, sziesztázásra, mivel fekvéséből eredően nyári melegben is hűs, árnyékos. A ház klimatizált.

A ház télen is bérelhető, mivel szobái cserépkályhával, és villanykályhával is fűthetőek. A házban egy fürdőszoba van, melyben kettő zuhanyzó, egy WC, és egy kézmosó található, de a mellette levő helységben került kialakításra egy másik wc is kézmosóval. Törölközőről a vendégnek maga kell gondoskodnia. A minden szobája, és közösségi helyisége is LED Tv-vel vannak felszerelve, melyek a Mindig Tv adásait, valamint az Invi Tv csatornáit fogják. Az épületben korlátlan van felszerelve.

A ház kertje folyamatosan bővíti kényelmi szolgáltatásait, megépült a hatalmas gyermek babaházzal, függőhíddal, hintákkal és csúszdás bástyával, valamint a kertben elhelyeztünk egy 6 fős jakuzzit, melyet térítésmentesen használhatnak vendégeink. Kerékpárok a helyszínen kölcsönözhetőek. (EG20000905)

 Árak és kedvezmények 
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
Wellness szolgáltatások
Macska, kutya bevihető (fizetős)
4 szoba, 18 férőhely
Az árak tájékoztató jellegűek. Az árváltoztatás joga fenntartva. 
Idegenforgalmi adó (IFA) 18 év felett: 350 ,-Ft/fő/éj